Fokhagyma

A kertben a Fokhagyma termesztéshez nem használtam semmilyen gyomirtó vegyszert, csak fahamut, valamint előző évi szerves trágyát, zöldtrágya előveteményt. A Fokhagyma a műtrágya és levéltrágya teljes elhagyása, az öntözés mellőzése, valamint a kert homokosabb talajadottságai miatt az átlagnál kisebb fejet képez. Ez azonban nem marad el a 10-15 évvel ezelőtt általánosan elterjedt 4-5cm-es fejmérettől.

Most Magyarországon a nagyobb fejű fokhagymák terjedtek el a kereskedelemben. Saját tapasztalatom szerint viszont mind Olaszországban, Törökországban, Lengyelországban, vagy akár Erdélyben a hagyományos fejméretű fokhagymák maradtak meg az üzletekben. Összehasonlítás végett minden évben telepítek egy sort bolti fajtából is, egyszerűen megveszek pár fejet a legközelebbi boltban. Ezek a fajták valóban jóval nagyobb fejet képeznek, mint a hagyományos fajták még ugyanolyan körülmények között is. Én maradok a hazai hagyományos fajtáknál.

A kert homokos talajának a hátrányok mellett előnye is van, mivel nálam sokkal enyhébb a fonalféreg kártétele, így ez ellen kémiailag nem szükséges védekezni, továbbá olyan zöldtrágya növényt használok előveteményként, ami amúgy is távol tartja a fonalférgeket. A szárazabb termesztési körülmények miatt a fokhagymalégy kártétele is elhanyagolható, így ez ellen sem kell védekezni. Így elmondható, hogy a kelleténél homokosabb talaj ugyan hátrányos a fokhagyma e talajon való termelhetőségére a kisebb hozam/haszon miatt, viszont előnyösebb a vegyszermentes termelés szempontjából.

Vegyszermentes Fokhagyma ár: 2500Ft/kg

Fokhagyma képekben

Fokhagyma Napfényben

A Fokhagyma 2023-ban így növekedett

Az Fokhagymasorok drónmagasságból

Kis dolgok egész magasról is látszanak. A kert a Google Map Műholdképén

Foki 1/2kg-os kiszerelésben